#THE UNBOUND BIBLE (www.unboundbible.org)
#name	Hungarian: Karoli
#filetype	Unmapped-BCV
#copyright	
#abbreviation	
#language	hng
#note	
#columns	orig_book_index	orig_chapter	orig_verse	text
01O	1	1	Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
01O	1	2	A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
01O	1	3	És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság.
01O	1	4	És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl.
01O	1	5	És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap.
01O	1	6	És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl.
01O	1	7	Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektõl. És úgy lõn.
01O	1	8	És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lõn este, és lõn reggel, második nap.
01O	1	9	És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lõn.
01O	1	10	És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
01O	1	11	Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az õ neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lõn.
01O	1	12	Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
01O	1	13	És lõn este és lõn reggel, harmadik nap.
01O	1	14	És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek.
01O	1	15	És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn.
01O	1	16	Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
01O	1	17	És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
01O	1	18	És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó.
01O	1	19	És lõn este és lõn reggel, negyedik nap.
01O	1	20	És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
01O	1	21	És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
01O	1	22	És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
01O	1	23	És lõn este és lõn reggel, ötödik nap.
01O	1	24	Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn.
01O	1	25	Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.
01O	1	26	És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
01O	1	27	Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket.
01O	1	28	És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
01O	1	29	És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
01O	1	30	A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élõ lélek van, a zöld fûveket [adom] eledelûl. És úgy lõn.
01O	1	31	És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lõn este és lõn reggel, hatodik nap.
01O	2	1	És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
01O	2	2	Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az õ munkáját, a melyet alkotott vala, megszûnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.
01O	2	3	És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szûnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.
01O	2	4	Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
01O	2	5	Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esõt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
01O	2	6	Azonban pára szállott vala fel a földrõl, és megnedvesíté a föld egész színét.
01O	2	7	És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.
01O	2	8	És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felõl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
01O	2	9	És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
01O	2	10	Folyóvíz jõ vala pedig ki Édenbõl a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy fõágra szakad vala.
01O	2	11	Az elsõnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany [terem.]
01O	2	12	És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kõ.
01O	2	13	A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét.
01O	2	14	És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
01O	2	15	És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté õt az Éden kertjébe, hogy mívelje és õrizze azt.
01O	2	16	És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
01O	2	17	De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
01O	2	18	És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítõ társat, hozzá illõt.
01O	2	19	És formált vala az Úr Isten a földbõl mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élõ állatnak, az annak neve.
01O	2	20	És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illõ segítõ társat nem talált vala.
01O	2	21	Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivõn egyet annak oldalbordái közûl, és hússal tölté be annak helyét.
01O	2	22	És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberbõl, asszonynyá, és vivé az emberhez.
01O	2	23	És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testembõl való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberbõl vétetett.
01O	2	24	Annakokáért elhagyja a férfiú az õ atyját és az õ anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
01O	2	25	Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az õ felesége, és nem szégyenlik vala.
01O	3	1	A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
01O	3	2	És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcsébõl ehetünk;
01O	3	3	De annak a fának gyümölcsébõl, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
01O	3	4	És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
01O	3	5	Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
01O	3	6	És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcsébõl, és evék, és ada vele levõ férjének is, és az is evék.
01O	3	7	És megnyilatkozának mindkettõjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötõket csinálának magoknak.
01O	3	8	És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hûvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtõzék az ember és az õ felesége az Úr Isten elõl a kert fái között.
01O	3	9	Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?
01O	3	10	És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.
01O	3	11	És monda Õ: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytõl tiltottalak, hogy arról ne egyél?
01O	3	12	És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, õ ada nékem arról a fáról, úgy evém.
01O	3	13	És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.
01O	3	14	És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
01O	3	15	És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az õ magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.
01O	3	16	Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselõsséged fájdalmait, fájdalommal szûlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, õ pedig uralkodik te rajtad.
01O	3	17	Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyrõl azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belõle életednek minden napjaiban.
01O	3	18	Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezõnek fûvét.
01O	3	19	Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.
01O	3	20	Nevezte vala pedig Ádám az õ feleségét Évának, mivelhogy õ lett anyja minden élõnek.
01O	3	21	És csinála az Úr Isten Ádámnak és az õ feleségének bõr ruhákat, és felöltözteté õket.
01O	3	22	És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közûlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
01O	3	23	Kiküldé õt az Úr Isten az Éden kertjébõl, hogy mívelje a földet, a melybõl vétetett vala.
01O	3	24	És kiûzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felõl a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy õrizzék az élet fájának útját.
01O	4	1	Azután ismeré Ádám az õ feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szûli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.
01O	4	2	És ismét szûlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lõn, Kain pedig földmívelõ.
01O	4	3	Lõn pedig idõ multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcsébõl.
01O	4	4	És Ábel is vive az õ juhainak elsõ fajzásából és azoknak kövérségébõl. És tekinte az Úr Ábelre és az õ ajándékára.
01O	4	5	Kainra pedig és az õ ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
01O	4	6	És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?
01O	4	7	Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fõvel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bûn az ajtó elõtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
01O	4	8	És szól s beszél vala Kain Ábellel, az õ atyjafiával. És lõn, mikor a mezõn valának, támada Kain Ábelre az õ atyjafiára, és megölé õt.
01O	4	9	És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Õ pedig monda: Nem tudom, avagy õrizõje vagyok-é én az én atyámfiának?
01O	4	10	Monda pedig [az Úr]: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földrõl.
01O	4	11	Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az õ száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedbõl.
01O	4	12	Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az õ termõ erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.
01O	4	13	Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.
01O	4	14	Ímé elûzöl engem ma e földnek színérõl, és a te színed elõl el kell rejtõznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.
01O	4	15	És monda néki az Úr: Sõt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál.
01O	4	16	És elméne Kain az Úr színe elõl, és letelepedék Nód földén, Édentõl keletre.
01O	4	17	És ismeré Kain az õ feleségét, az pedig fogada méhében, és szûlé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az õ fiának nevérõl Hánókhnak.
01O	4	18	És lett Hánókhnak fia, Irád: És Irád nemzé Mekhujáelt: Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet.
01O	4	19	Lámekh pedig vett magának két feleséget: az egyiknek neve Háda, a másiknak neve Czilla.
01O	4	20	És szûlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a barompásztoroknak.
01O	4	21	Az õ atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak.
01O	4	22	Czilla pedig szûlé Tubálkaint, mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját: és Tubálkain hugát, Nahamát.
01O	4	23	Akkor monda Lámekh az õ feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött.
01O	4	24	Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért.
01O	4	25	Ádám pedig ismét ismeré az õ feleségét, és az szûle néki fiat, és nevezé annak nevét Séthnek: mert adott [úgymond,] énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain.
01O	4	26	Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.
01O	5	1	Ez az Ádám nemzetségének könyve. A mely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt.
01O	5	2	Férfiúvá és asszonynyá teremté õket, és megáldá õket és nevezé az õ nevöket Ádámnak, a mely napon teremtetének.
01O	5	3	Élt vala pedig Ádám száz harmincz esztendõt, és nemze [fiat] az õ képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek.
01O	5	4	És telének Ádám napjai, minekutánna Séthet nemzette, nyolczszáz esztendõre, és nemze fiakat és leányokat.
01O	5	5	És lõn Ádám egész életének ideje kilenczszáz harmincz esztendõ; és meghala.
01O	5	6	Éle pedig Séth száz öt esztendõt, és nemzé Énóst.
01O	5	7	És éle Séth, minekutánna Énóst nemzette, nyolczszáz hét esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
01O	5	8	És lõn Séth egész életének ideje kilenczszáz tizenkét esztendõ; és meghala.
01O	5	9	Éle pedig Énós kilenczven esztendõt, és nemzé Kénánt.
01O	5	10	És éle Énós, minekutánna Kénánt nemzette, nyolczszáz tizenöt esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
01O	5	11	És lõn Énós egész életének ideje kilenczszáz öt esztendõ; és meghala.
01O	5	12	Éle pedig Kénán hetven esztendõt, és nemzé Mahalálélt.
01O	5	13	És éle Kénán, minekutánna Mahalálélt nemzette, nyolczszáz negyven esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
01O	5	14	És lõn Kénán egész életének ideje kilenczszáz tíz esztendõ; és meghala.
01O	5	15	Éle pedig Mahalálél hatvanöt esztendõt, és nemzé Járedet.
01O	5	16	És éle Mahalálél, minekutánna Járedet nemzette, nyolczszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
01O	5	17	És lõn Mahalálél egész életének ideje nyolczszáz kilenczvenöt esztendõ; és meghala.
01O	5	18	Éle pedig Járed száz hatvankét esztendõt, és nemzé Énókhot.
01O	5	19	És éle Járed, minekutánna Énókhot nemzette, nyolczszáz esztendõt; és nemze fiakat és leányokat.
01O	5	20	És lõn Járed egész életének ideje kilenczszáz hatvankét esztendõ; és meghala.
01O	5	21	Éle pedig Énókh hatvanöt esztendõt, és nemzé Methuséláht.
01O	5	22	És járt Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
01O	5	23	És lõn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendõ.
01O	5	24	És mivel Énókh Istennel járt vala; eltûnék, mert Isten magához vevé.
01O	5	25	Éle pedig Methusélah száz nyolczvanhét esztendõt és nemzé Lámekhet.
01O	5	26	És éle Methusélah, minekutánna Lámekhet nemzette, hétszáz nyolczvankét esztendõt; és nemze fiakat és leányokat.
01O	5	27	És lõn Methusélah egész életének ideje kilenczszáz hatvankilencz esztendõ; és meghala.
01O	5	28	Éle pedig Lámekh száz nyolczvankét esztendõt, és nemze fiat.
01O	5	29	És nevezé azt Noénak, mondván: Ez vígasztal meg minket munkálkodásunkban s kezünk terhes fáradozásában e földön, melyet megátkozott az Úr.
01O	5	30	És éle Lámekh, minekutánna Noét nemzette, ötszáz kilenczvenöt esztendõt; és nemze fiakat és leányokat.
01O	5	31	És lõn Lámekh egész életének ideje hétszázhetvenhét esztendõ; és meghala.
01O	5	32	És mikor Noé ötszáz esztendõs volt, nemzé Noé Sémet, Khámot és Jáfetet.
01O	6	1	Lõn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének.
01O	6	2	És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közûl, kiket megkedvelnek vala.
01O	6	3	És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy õ test; legyen életének ideje száz húsz esztendõ.
01O	6	4	Az óriások valának a földön abban az idõben, sõt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok [gyermekeket] szûlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitõl fogva híres-neves emberek voltak.
01O	6	5	És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.
01O	6	6	Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az õ szívében.
01O	6	7	És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színérõl; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.
01O	6	8	De Noé kegyelmet talála az Úr elõtt.
01O	6	9	Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.
01O	6	10	És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet.
01O	6	11	A föld pedig romlott vala Isten elõtt és megtelék a föld erõszakoskodással.
01O	6	12	Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az õ útát a földön.
01O	6	13	Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett elõttem, mivelhogy a föld erõszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem õket a földdel egybe.
01O	6	14	Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belõl és kivûl szurokkal.
01O	6	15	Ekképen csináld pedig azt: A bárka hoszsza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing.
01O	6	16	Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülrõl; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld azt.
01O	6	17	Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élõ lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész.
01O	6	18	De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled.
01O	6	19	És minden élõbõl, s minden testbõl, mindenbõl kettõt-kettõt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nõstények legyenek.
01O	6	20	A madarak közûl az õ nemök szerint, a barmok közûl az õ nemök szerint és a földnek minden csúszó-mászó állatjai közûl az õ nemök szerint; mindenbõl kettõ-kettõ menjen be hozzád, hogy életben maradjanak.
01O	6	21	Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehetõ, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelûl.
01O	6	22	És úgy cselekedék Noé; a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék.
01O	7	1	Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak elõttem ebben a nemzedékben.
01O	7	2	Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nõstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettõt-kettõt, hímet és nõstényét.
01O	7	3	Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nõstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén.
01O	7	4	Mert hét nap múlva esõt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színérõl minden állatot, melyet teremtettem.
01O	7	5	Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr néki megparancsolta vala.
01O	7	6	Noé pedig hatszáz esztendõs vala, mikor az özönvíz volt a földön.
01O	7	7	Beméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és fiainak feleségei õ vele a bárkába, az özönvíz elõl.
01O	7	8	A tiszta barmok közûl, és a tisztátalan barmok közûl, a madarak közûl, és minden földön csúszó-mászó állat közûl,
01O	7	9	Kettõ-kettõ méne be Noéhoz a bárkába, hím és nõstény: a mint Isten megparancsolta vala Noénak.
01O	7	10	Lõn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre.
01O	7	11	Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának.
01O	7	12	És esék az esõ a földre negyven nap és negyven éjjel.
01O	7	13	Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az õ fiainak három felesége velök együtt a bárkába.
01O	7	14	Õk, és minden vad az õ neme szerint és minden barom az õ neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az õ neme szerint és minden repdesõ állat az õ neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat.
01O	7	15	Kettõ-kettõ méne be Noéhoz a bárkába minden testbõl, melyben élõ lélek vala.
01O	7	16	A melyek pedig bemenének, hím és nõstény méne be minden testbõl, a mint parancsolta vala Isten õnéki: és az Úr bezára utána [az] [ajtót].
01O	7	17	Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földrõl.
01O	7	18	A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén.
01O	7	19	Azután a vizek felette igen nagy erõt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának.
01O	7	20	Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala.
01O	7	21	És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgõ minden csúszó-mászó állat; és minden ember.
01O	7	22	Mindaz, a minek orrában élõ lélek lehellete vala, a szárazon valók közûl mind meghala.
01O	7	23	És eltörle [az Isten] minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertõl a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földrõl; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában.
01O	7	24	És erõt vevének a vizek a földön, száz ötven napig.
01O	8	1	Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely õ vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának.
01O	8	2	És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszûnt az esõ az égbõl.
01O	8	3	És elmenének a vizek a földrõl folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek.
01O	8	4	A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.
01O	8	5	A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó elsõ napján meglátszának a hegyek csúcsai.
01O	8	6	És lõn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala.
01O	8	7	És kibocsátá a hollót, és az elrepûlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földrõl felszáradának.
01O	8	8	Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színérõl.
01O	8	9	De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére õ hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; õ pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába.
01O	8	10	És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából.
01O	8	11	És megjöve õ hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földrõl.
01O	8	12	És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé õ hozzá vissza.
01O	8	13	És lõn a hatszáz egyedik esztendõben, az elsõ hónak elsõ napján, felszáradának a vizek a földrõl, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.
01O	8	14	A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.
01O	8	15	És szóla az Isten Noénak, mondván:
01O	8	16	Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled.
01O	8	17	Minden vadat, mely veled van, minden testbõl, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.
01O	8	18	Kiméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és az õ fiainak feleségei õ vele.
01O	8	19	Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az õ neme szerint.
01O	8	20	És oltárt építe Noé az Úrnak, és võn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égõáldozattal az oltáron.
01O	8	21	És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az õ szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az õ ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élõ állatot, mint cselekedtem.
01O	8	22	Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.
01O	9	1	Azután megáldá Isten Noét és az õ fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.
01O	9	2	És féljen és rettegjen tõletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;
01O	9	3	Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat.
01O	9	4	Csak a húst az õt elevenítõ vérrel meg ne egyétek.
01O	9	5	De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertõl, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.
01O	9	6	A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.
01O	9	7	Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.
01O	9	8	És szóla az Isten Noénak és vele az õ fiainak, mondván:
01O	9	9	Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok.
01O	9	10	És minden élõ állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.
01O	9	11	Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.
01O	9	12	És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök idõkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élõ állat között, mely ti veletek van:
01O	9	13	Az én ívemet helyeztetem a felhõkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
01O	9	14	És lészen, hogy mikor felhõvel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhõben.
01O	9	15	És megemlékezem az én szövetségemrõl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbõl való élõ állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.
01O	9	16	Azért legyen tehát az ív a felhõben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségrõl Isten között és minden testbõl való élõ állat között, mely a földön van.
01O	9	17	És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.
01O	9	18	Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.
01O	9	19	Ezek hárman a Noé fiai s ezektõl népesedék meg az egész föld.
01O	9	20	Noé pedig földmívelõ kezde lenni, és szõlõt ültete.
01O	9	21	És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.
01O	9	22	Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az õ atyjának mezítelenségét, és hírûl adá künnlevõ két testvérének.
01O	9	23	Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.
01O	9	24	Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az õ kisebbik fia cselekedett vala:
01O	9	25	Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.
01O	9	26	Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!
01O	9	27	Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!
01O	9	28	Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig.
01O	9	29	És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendõ; és meghala.
01O	10	1	Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után.
01O	10	2	Jáfetnek fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh és Thirász.
01O	10	3	A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah.
01O	10	4	Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és Dodánim.
01O	10	5	Ezekbõl váltak ki a szigetlakó népek az õ országaikban, mindenik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint.
01O	10	6	Khámnak pedig fiai: Khús, Miczráim, Pút és Kanaán.
01O	10	7	Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.
01O	10	8	Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön.
01O	10	9	Ez hatalmas vadász vala az Úr elõtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr elõtt, mint Nimród.
01O	10	10	Az õ birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földén.
01O	10	11	E földrõl ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht.
01O	10	12	És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város.
01O	10	13	Miczráim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot.
01O	10	14	Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot.
01O	10	15	Kanaán pedig nemzé Czídont, az õ elsõszülöttét, és Khétet.
01O	10	16	Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust.
01O	10	17	Khivveust, Harkeust, és Szineust.
01O	10	18	Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a Kananeusok nemzetségei.
01O	10	19	Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár felé menve Gázáig; Sodoma, Gomora, Ádmáh, és Czeboim felé menve Lésáig.
01O	10	20	Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s nemzetségök szerint.
01O	10	21	Sémnek is lettek gyermekei; a ki Héber minden fiainak atyja, Jáfetnek testvérbátyja vala.
01O	10	22	Sém fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám.
01O	10	23	Arámnak fiai pedig: Úcz, Húl, Gether és Más.
01O	10	24	Arpaksád pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert.
01O	10	25	Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az õ idejében osztatott el a föld; testvérének pedig neve Joktán.
01O	10	26	Joktán pedig nemzé Almodádot, Sélefet, Haczarmávethet és Jerákhot.
01O	10	27	Hadórámot, Úzált és Dikláth.
01O	10	28	Obált, Abimáélt és Sébát.
01O	10	29	Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind a Joktán fiai.
01O	10	30	És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba menve a napkeleti hegyekig.
01O	10	31	Ezek a Sém fiai családjok, nyelvök, földjök és nemzetségök szerint.
01O	10	32	Ezek a Noé fiainak családjai az õ nemzetségeik szerint, az õ népeik között, és ezektõl szaporodának el a népek a földön, az özönvíz után.
01O	11	1	Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.
01O	11	2	És lõn mikor kelet felõl elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének.
01O	11	3	És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lõn nékik a tégla kõ gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.
01O	11	4	És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén.
01O	11	5	Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai.
01O	11	6	És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.
01O	11	7	Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét.
01O	11	8	És elszéleszté õket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszûnének építeni a várost.
01O	11	9	Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el õket az Úr az egész földnek színére.
01O	11	10	Ez a Sém nemzetsége: Sém száz esztendõs korában nemzé Arpaksádot, két esztendõvel az özönvíz után.
01O	11	11	És éle Sém, minekutánna nemzette Arpaksádot, ötszáz esztendeig és nemze fiakat és leányokat.
01O	11	12	Arpaksád pedig harminczöt esztendõs vala, és nemzé Séláht.
01O	11	13	És éle Arpaksád, minekutánna nemzette Séláht, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
01O	11	14	Séláh pedig harmincz esztendõs vala, és nemzé Hébert.
01O	11	15	És éle Séláh, minekutánna nemzé Hébert, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
01O	11	16	Héber pedig harmincznégy esztendõs vala és nemzé Péleget.
01O	11	17	És éle Héber, minekutánna nemzé Péleget, négyszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
01O	11	18	Péleg pedig harmincz esztendõs vala, és nemzé Réut.
01O	11	19	És éle Péleg, minekutánna nemzé Réut, kétszáz kilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
01O	11	20	Réu pedig harminczkét esztendõs vala, és nemzé Sérugot.
01O	11	21	És éle Réu, minekutánna nemzé Sérugot, kétszáz hét esztendeig és nemze fiakat és leányokat.
01O	11	22	Sérug pedig harmincz esztendõs vala, és nemzé Nákhort.
01O	11	23	És éle Sérug, minekutánna nemzé Nákhort, kétszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
01O	11	24	Nákhor pedig huszonkilencz esztendõs vala, és nemzé Thárét.
01O	11	25	És éle Nákhor, minekutánna nemzé Thárét, száz tizenkilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
01O	11	26	Tháré pedig hetven esztendõs vala, és nemzé Ábrámot, Nákhort, Háránt.
01O	11	27	Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Ábrámot, Nákhort és Háránt. Hárán pedig nemzé Lótot.
01O	11	28	Meghala pedig Hárán, az õ atyjának Thárénak szemei elõtt, az õ születésének földjén, Úr-Kaszdimban.
01O	11	29	Ábrám pedig és Nákhor võnek magoknak feleséget: az Ábrám feleségének neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak Milkhah atyjának és Jiszkáh atyjának leánya.
01O	11	30	Szárai pedig magtalan vala; nem vala néki gyermeke.
01O	11	31	És felvevé Tháré Ábrámot az õ fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az õ unokáját, és Szárait, az õ menyét, Ábrámnak az õ fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének.
01O	11	32	Vala pedig Tháré kétszáz öt esztendõs, és meghala Tháré Háránban.
01O	12	1	És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedbõl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.
01O	12	2	És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.
01O	12	3	És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.
01O	12	4	És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne õ vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendõs vala, mikor kiméne Háránból.
01O	12	5	És felvevé Ábrám az õ feleségét Szárait, és Lótot, az õ atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.
01O	12	6	És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.
01O	12	7	És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És [Ábrám] oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki.
01O	12	8	Onnan azután a hegység felé méne Bétheltõl keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségûl hívá az Úr nevét.
01O	12	9	És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván.
01O	12	10	Azonban éhség lõn az országban, és Ábrám aláméne Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.
01O	12	11	És lõn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.
01O	12	12	Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.
01O	12	13	Mondd [azért,] kérlek, [hogy] húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.
01O	12	14	És lõn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép.
01O	12	15	Mikor megláták õt a Faraó fõemberei, magasztalák a Faraó elõtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.
01O	12	16	És jól tõn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nõstényszamarai és tevéi.
01O	12	17	De megveré az Úr a Faraót és az õ házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért.
01O	12	18	Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?
01O	12	19	Miért mondottad: Húgom õ; azért vevém magamnak feleségûl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.
01O	12	20	És parancsola felõle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták õtet és az õ feleségét, és mindenét a mije vala.
01O	13	1	Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, õ és az õ felesége, és mindene valamije vala, és Lót is õ vele, a déli tartományba.
01O	13	2	Ábrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és aranynyal.
01O	13	3	És méne helyrõl helyre délfelõl mind Béthelig, oda a hol elõször vala az õ sátora, Béthel és Hái között.
01O	13	4	Annak az oltárnak helyére, melyet ott elsõben készített vala: és segítségûl hívá ott Ábrám az Úrnak nevét.
01O	13	5	Lótnak is pedig, a ki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai.
01O	13	6	És nem bírá meg õket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt.
01O	13	7	Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között, és a Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön.
01O	13	8	Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk.
01O	13	9	Avagy nincsen-é elõtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tõlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek.
01O	13	10	Felemelé azért Lót az õ szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bõvizû föld; mert minekelõtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe.
01O	13	11	És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól.
01O	13	12	Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a [Jordán- ]melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig.
01O	13	13	Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bûnösök valának az Úr elõtt.
01O	13	14	Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tõle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyrõl, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra.
01O	13	15	Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre.
01O	13	16	És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz.
01O	13	17	Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt.
01O	13	18	Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak.
01O	14	1	Lõn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a Góim királyának napjaiban:
01O	14	2	Hadat indítának [ezek] Bera, Sodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Czeboim királya ellen és Bélah, azaz Czoár királya ellen.
01O	14	3	Mind ezek a Sziddim völgyében egyesûlének; ez a Sóstenger.
01O	14	4	Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert, és a tizenharmadik esztendõben ellene támadtak vala.
01O	14	5	A tizennegyedik esztendõben pedig eljöve Khédorlaomer, és a királyok, a kik õ vele [valának], és megverék a Refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a Zuzeusokat Hámban, és az Emeusokat Sávé- Kirjáthajimban.
01O	14	6	És a Horeusokat az õ hegyökön, a Seiren, egész Él- Páránig, mely a puszta mellett van.
01O	14	7	És megtérének s menének Hén Mispátba, azaz Kádesbe, és elpusztíták az Amálekiták egész mezõségét, és az Emoreusokat is, kik laknak vala Háczaczon-Thámárban.
01O	14	8	Kiméne tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admáh királya, Czeboim királya, és Bélah, azaz Czoár királya, és megütközének azokkal a Sziddim völgyében:
01O	14	9	Khédorlaomerrel, Élám királyával, és Thidállal, Gójim királyával, Amráfellel, Sineár királyával, és Ariókhkal, Elászár királyával: négy király öt ellen.
01O	14	10	A Siddim völgye pedig tele vala szurok-forrásokkal. És megfutamodának Sodoma és Gomora királyai, és azokba esének: a megmaradottak pedig a hegységbe futának.
01O	14	11	És elvivék Sodomának és Gomorának minden jószágát és minden eleségét; és elmenének.
01O	14	12	Elvivék Lótot is az Ábrám atyjafiának fiát jószágostól együtt, és elmenének; mert Lót Sodomában lakik vala.
01O	14	13	Eljöve pedig egy menekûlt és hírûl hozá a héber Ábrámnak, a ki lakik vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner atyjafiának tölgyesében, a kik meg Ábrámnak szövetségesei valának.
01O	14	14	A mint meghallá Ábrám, hogy az õ atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét és üldözve nyomula Dánig.
01O	14	15	És csapatokra oszolván ellenök éjszaka õ és szolgái, megveré õket, és ûzé õket mind Hóbáig, a mely Damaskustól balra esik.
01O	14	16	És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az õ atyjafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet.
01O	14	17	Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megverésébõl, kiméne õ elébe Sodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe.
01O	14	18	Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; õ pedig a Magasságos Istennek papja vala.
01O	14	19	És megáldá õt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentõl, ég és föld teremtõjétõl.
01O	14	20	Áldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenbõl.
01O	14	21	És monda Sodoma királya Ábrámnak: Add nékem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak.
01O	14	22	És monda Ábrám Sodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtõjéhez:
01O	14	23	Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötõt sem veszek el mindabból, a mi a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot.
01O	14	24	Semmi egyebet, csupán a legények élelmét, és ama férfiak részét, kik én velem eljöttek volt: Áner, Eskhol, Mamré, õk vegyék ki az õ részöket.
01O	15	1	E dolgok után lõn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bõséges.
01O	15	2	És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkûl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer?
01O	15	3	És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.
01O	15	4	És ímé szóla az Úr õ hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem a ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd.
01O	15	5	És kivivé õt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így lészen a te magod.
01O	15	6	És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az õnéki igazságul.
01O	15	7	És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedûl.
01O	15	8	És monda: Uram Isten, mirõl tudhatom meg, hogy öröklöm azt?
01O	15	9	És felele néki: Hozz nékem egy három esztendõs üszõt, egy három esztendõs kecskét, és egy három esztendõs kost, egy gerliczét és egy galambfiat.
01O	15	10	Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele [részét] a másik fele [része] átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé.
01O	15	11	És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elûzi vala azokat.
01O	15	12	És lõn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla õ reá.
01O	15	13	És monda [az] [Úr] Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják õket négyszáz esztendeig.
01O	15	14	De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijõnek nagy gazdagsággal.
01O	15	15	Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben.
01O	15	16	Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be.
01O	15	17	És mikor a nap leméne és setétség lõn, ímé egy füstölgõ kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.
01O	15	18	E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétõl fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig.
01O	15	19	A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat.
01O	15	20	A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat.
01O	15	21	Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.
01O	16	1	És Szárai, az Ábrám felesége nem szûle néki; de vala néki egy Égyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala.
01O	16	2	Monda azért Szárai Ábrámnak: Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szûljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök; és engede Ábrám a Szárai szavának.
01O	16	3	Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Égyiptombeli Hágárt, az õ szolgálóját, tíz esztendõvel azután, hogy Ábrám a Kanaán földén letelepedék, és adá azt Ábrámnak az õ férjének feleségül.
01O	16	4	És béméne Hágárhoz, és az fogada az õ méhében; ez pedig a mint látta, hogy terhes, nem vala becsülete az õ asszonyának õ elõtte.
01O	16	5	Monda azért Szárai Ábrámnak: Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen elõtte becsületem. Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közötted.
01O	16	6	És monda Ábrám Szárainak: Ímé a te szolgálód kezedben van, azt tedd vele a mit jónak látsz. Nyomorgatja vala azért Szárai, és az elfuta õ elõle.
01O	16	7	És találá õt az Úrnak angyala egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, a mely a Súrba menõ úton van.
01O	16	8	És monda: Hágár, Szárai szolgálója! honnan jössz és hová mégy? És az monda: Az én asszonyomnak, Szárainak színe elõl futok én.
01O	16	9	Akkor monda néki az Úr angyala: Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az õ kezei alatt.
01O	16	10	És monda néki az Úrnak angyala: Felettébb megsokasítom a te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen.
01O	16	11	És monda néki az Úrnak angyala: Ímé te terhes vagy, és szûlsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat.
01O	16	12	Az pedig vadtermészetû ember lesz: az õ keze mindenek ellen, és mindenek keze õ ellene; és minden õ atyjafiának ellenébe üti fel sátorát.
01O	16	13	És nevezé Hágár az Úrnak nevét, a ki õ vele szólott vala: Te vagy a látomás Istene. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a látomás után?
01O	16	14	Annakokáért nevezé azt a forrást Lakhai Rói forrásának; ott van Kádes és Béred között.
01O	16	15	És fiat szûle Hágár Ábrámnak, és nevezé Ábrám az õ fiának nevét, a kit Hágár szûl vala néki, Ismáelnek.
01O	16	16	Ábrám pedig nyolczvanhat esztendõs vala, a mikor Hágár Ismáelt szûlé Ábrámnak.
01O	17	1	Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendõs vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én elõttem, és légy tökéletes.
01O	17	2	És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged.
01O	17	3	És arczára borúla Ábrám; az Isten pedig szóla õnéki, mondván:
01O	17	4	A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz.
01O	17	5	És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged.
01O	17	6	És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tõled.
01O	17	7	És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségûl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.
01O	17	8	És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik.
01O	17	9	Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megõrizzed, te és a te magod te utánad az õ nemzedékei szerint.
01O	17	10	Ez [pedig] az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi körûlmetéltessék nálatok.
01O	17	11	És metéljétek körûl a ti férfitestetek bõrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele.
01O	17	12	Nyolcznapos korában körûlmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentõl, a ki nem a te magodból való.
01O	17	13	Körûlmetéltetvén körûlmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségûl lesz az én szövetségem a ti testeteken.
01O	17	14	A körûlmetéletlen férfi pedig, a ki körûl nem metélteti az õ férfitestének bõrét, az ilyen lélek kivágattatik az õ népe közûl, [mert] felbontotta az én szövetségemet.
01O	17	15	És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az õ neve.
01O	17	16	És megáldom õt, és fiat is adok õ tõle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak õ tõle.
01O	17	17	Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az õ szívében: vajjon száz esztendõs embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára kilenczven esztendõs lévén, szûlhet-é?
01O	17	18	És monda Ábrahám az Istennek: Vajha Ismáel élne te elõtted.
01O	17	19	Az Isten pedig monda: Kétségnélkûl a te feleséged Sára szûl néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerõsítem az én szövetségemet õ vele örökkévaló szövetségûl az õ magvának õ utánna.
01O	17	20	Ismáel felõl is meghallgattalak: Ímé megáldom õt, és megszaporítom õt és megsokasítom õt felette nagyon; tizenkét fejedelmet nemz, és nagy néppé teszem õt.
01O	17	21	Az én szövetségemet pedig megerõsítem Izsákkal, kit néked szûl Sára ez idõkorban a következõ esztendõben.
01O	17	22	És elvégezé vele való beszédét, és felméne az Isten Ábrahámtól.
01O	17	23	Vevé azért Ábrahám Ismáelt az õ fiát, és háza minden szülöttét, és mind a pénzén vetteket, minden férfiat Ábrahám házanépe közûl és körûlmetélé férfitestöknek bõrét ugyanazon napon, a mikor szólott vala vele az Isten.
01O	17	24	Ábrahám pedig kilenczvenkilencz esztendõs vala, mikor körûlmetélé az õ férfitestének bõrét.
01O	17	25	Ismáel pedig az õ fia tizenhárom esztendõs vala, mikor körûlmetélék az õ férfitestének bõrét.
01O	17	26	Ugyanazon napon metéltetett körûl Ábrahám és Ismáel az õ fia.
01O	17	27	És házának minden férfi tagja, háza szülöttei és kik idegen embertõl pénzen vásároltattak, vele együtt körûlmetéltetének.
01O	18	1	Megjelenék pedig õ néki az Úr a Mamré tölgyesében, és õ ûl vala a sátor ajtajában, a hõ napon.
01O	18	2	És felemelé az õ szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll õ elõtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.
01O	18	3	És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te elõtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.
01O	18	4	Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dõljetek le a fa alatt.
01O	18	5	Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erõsítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál.
01O	18	6	És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.
01O	18	7	A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.
01O	18	8	És võn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és õ mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének.
01O	18	9	És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Õ pedig felele: Ímhol van a sátorban.
01O	18	10	És monda: Esztendõre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.
01O	18	11	Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet.
01O	18	12	Nevete azért Sára õ magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörûségem? meg az én uram is öreg!
01O	18	13	És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szûlhetek-é, holott én megvénhedtem?
01O	18	14	Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendõre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.
01O	18	15	Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az [Úr:] Nem úgy van, mert bizony nevettél.
01O	18	16	Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje õket.
01O	18	17	És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok?
01O	18	18	Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei.
01O	18	19	Mert tudom róla, hogy megparancsolja az õ fiainak és az õ házanépének õ utánna, hogy megõrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felõle.
01O	18	20	Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az õ bûnök felettébb megnehezedett:
01O	18	21	Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.
01O	18	22	És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr elõtt áll vala.
01O	18	23	És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?
01O	18	24	Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?
01O	18	25	Távol legyen tõled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tõled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?
01O	18	26	És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belõl ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.
01O	18	27	És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.
01O	18	28	Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt.
01O	18	29	És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Õ: Nem teszem meg a negyvenért.
01O	18	30	Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Õ felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat.
01O	18	31	És õ monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.
01O	18	32	És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Õ monda: Nem vesztem el a tízért.
01O	18	33	És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az õ helyére.
01O	19	1	Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ûl vala, és a mint meglátá õket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.
01O	19	2	És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.
01O	19	3	De nagyon unszolá õket, és betérének hozzá, és bemenének az õ házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.
01O	19	4	Lefekvésök elõtt a város férfiai, Sodoma férfiai körûlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytõl egyig.
01O	19	5	És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük õket.
01O	19	6	És kiméne Lót õ hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.
01O	19	7	És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.
01O	19	8	Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.
01O	19	9	Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s õ szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót.
01O	19	10	De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót.
01O	19	11	Az embereket pedig, kik a ház ajtaja elõtt valának, vaksággal verék meg kicsinytõl nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.
01O	19	12	És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? võdet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helybõl.
01O	19	13	Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nõtt az Úr elõtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.
01O	19	14	Kiméne azért Lót, és szóla az õ võinek, kik az õ leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helybõl, mert elveszti az Úr e várost; de az õ võinek úgy tetszék, mintha tréfálna.
01O	19	15	És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevõ két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bûne miatt.
01O	19	16	Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az õ kezét és az õ feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék õt: és ott hagyák a városon kívül.
01O	19	17	És lõn mikor kivivék õket, monda az [egyik:] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.
01O	19	18	És monda Lót nékik: Ne oh Uram!
01O	19	19	Ímé a te szolgád kegyelmet talált te elõtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekûlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.
01O	19	20	Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekûljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.
01O	19	21	Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyrõl szólottál.
01O	19	22	Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.
01O	19	23	A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.
01O	19	24	És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esõt az Úrtól az égbõl.
01O	19	25	És elsûlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.
01O	19	26	És hátra tekinte az õ felesége, és sóbálványnyá lõn.
01O	19	27	Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe elõtt állott vala.
01O	19	28	És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.
01O	19	29	És lõn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelembõl, mikor elsûlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.
01O	19	30	Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az õ két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban õ és az õ két leánya.
01O	19	31	És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.
01O	19	32	Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk õ vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
01O	19	33	Adának azért inni bort az õ atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az õ atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.
01O	19	34	És lõn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
01O	19	35	Adának azért azon éjszaka is az õ atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; õ pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.
01O	19	36	És teherbe esének Lót leányai mindketten az õ atyjoktól.
01O	19	37	És szûle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.
01O	19	38	A kisebbik is fiat szûle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.
01O	20	1	És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban.
01O	20	2	És monda Ábrahám Sáráról az õ feleségérõl: Én húgom õ. Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát.
01O	20	3	De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van.
01O	20	4	Abimélek pedig nem illette vala õt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-é?
01O	20	5	Avagy nem õ mondotta-é nékem: én húgom õ; s ez is azt mondotta: én bátyám õ. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt.
01O	20	6	És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt.
01O	20	7	Mostan azért add vissza az embernek az õ feleségét, mert Próféta õ: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó.
01O	20	8	Felkele azért Abimélek reggel, és elõhívatá minden szolgáját, s fülök hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen megfélemlének.
01O	20	9	És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda néki: Mit cselekedtél mi velünk? És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az én országomra ilyen nagy bûnt hoztál? A miket cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél ellenem.
01O	20	10	És monda Abimélek Ábrahámnak: Mit láttál, hogy ezt a dolgot cselekedted?
01O	20	11	Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért.
01O	20	12	De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya õ, csakhogy nem az én anyámnak leánya; és így lõn feleségemmé.
01O	20	13	És lõn hogy a mikor kibujdostata engem az Isten az én atyámnak házából, azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én velem, mindenütt valahová megyünk, azt mondjad én felõlem: én bátyám ez.
01O	20	14	Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és adá Ábrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az õ feleségét.
01O	20	15	És monda Abimélek: Ímé elõtted van az én országom, a hol tenéked jónak tetszik, ott lakjál.
01O	20	16	Sárának pedig monda: Ímé ezer ezüst pénzt adtam a te bátyádnak, ímé az neked a szemek befedezõje mindazok elõtt, a kik veled vannak; és így mindenképen igazolva vagy.
01O	20	17	Könyörge azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyítá Isten Abiméleket, és az õ feleségét, és az õ szolgálóit, és szûlének.
01O	20	18	Mert az Úr erõsen bezárta vala az Abimélek háza népének méhét, Sáráért az Ábrahám feleségéért.
01O	21	1	Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.
01O	21	2	Mert fogada Sára az õ méhében, és szûle fiat Ábrahámnak az õ vénségében, abban az idõben, melyet mondott vala néki az Isten.
01O	21	3	És nevezé Ábrahám az õ fiának nevét, a ki néki született vala, a kit szûlt vala néki Sára, Izsáknak:
01O	21	4	És körûlmetélé Ábrahám az õ fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten.
01O	21	5	Ábrahám pedig száz esztendõs [vala], mikor születék néki az õ fia Izsák.
01O	21	6	És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam.
01O	21	7	Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szûltem vénségére.
01O	21	8	És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.
01O	21	9	Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szûlt vala,
01O	21	10	Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az õ fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
01O	21	11	Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az õ fiáért.
01O	21	12	De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék elõtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az õ szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.
01O	21	13	Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod õ.
01O	21	14	Felkele azért Ábrahám jó reggel, és võn kenyeret és egy tömlõ vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.
01O	21	15	Hogy elfogyott a víz a tömlõbõl, letevé a gyermeket egy bokor alá.
01O	21	16	És elméne s leûle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leûle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra.
01O	21	17	Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égbõl Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.
01O	21	18	Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem õt.
01O	21	19	És megnyitá Isten az õ szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlõt vízzel, és inni ada a gyermeknek.
01O	21	20	És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lõn íjászszá.
01O	21	21	Lakozék pedig Párán pusztájában, és võn néki anyja feleséget Égyiptom földérõl.
01O	21	22	És lõn abban az idõben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel.
01O	21	23	Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.
01O	21	24	És monda Ábrahám: Én megesküszöm.
01O	21	25	Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, melyet erõvel elvettek vala az Abimélek szolgái.
01O	21	26	És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.
01O	21	27	Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének.
01O	21	28	És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.
01O	21	29	És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?
01O	21	30	És felele [Ábrahám]: Ezt a hét juhot vedd tõlem, hogy bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.
01O	21	31	Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek vala meg mind a ketten.
01O	21	32	Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.
01O	21	33	[Ábrahám] pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségûl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.
01O	21	34	És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.
01O	22	1	És lõn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.
01O	22	2	És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égõ áldozatul a hegyek közûl egyen, a melyet mondándok néked.
01O	22	3	Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az õ szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az õ fiát Izsákot, és fát hasogatott az égõ áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala.
01O	22	4	Harmadnapon felemelé az õ szemeit Ábrahám, és látá a helyet messzirõl.
01O	22	5	És monda Ábrahám az õ szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.
01O	22	6	Vevé azért Ábrahám az égõ áldozathoz való fákat, és feltevé az õ fiára Izsákra, õ maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt.
01O	22	7	És szóla Izsák Ábrahámhoz az õ atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda [Izsák:] Ímhol van a tûz és a fa; de hol van az égõ áldozatra való bárány?
01O	22	8	És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égõ áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.
01O	22	9	Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az õ fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.
01O	22	10	És kinyújtá Ábrahám az õ kezét és vevé a kést, hogy levágja az õ fiát.
01O	22	11	Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égbõl, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Õ pedig felele: Ímhol vagyok.
01O	22	12	És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd õt: mert most már tudom, hogy istenfélõ vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.
01O	22	13	És felemelé Ábrahám az õ szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égõ áldozatul az õ fia helyett.
01O	22	14	És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.
01O	22	15	És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égbõl.
01O	22	16	És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek:
01O	22	17	Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bõségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az õ ellenségeinek kapuját.
01O	22	18	És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.
01O	22	19	Megtére azért Ábrahám az õ szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában.
01O	22	20	És lõn ezeknek utánna, hírt hozának Ábrahámnak mondván: Ímé Milkha is szûlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának:
01O	22	21	Úzt az õ elsõszülöttét, és Búzt annak testvérét, és Kemuélt Arámnak atyját.
01O	22	22	És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt.
01O	22	23	Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szûlé Milkha Nákhornak az Ábrahám atyjafiának.
01O	22	24	Az õ ágyasa is, kinek neve Reuma [vala], szûlé néki Tebáhot, Gakhámot, Thakhást és Mahákhát.
01O	23	1	Vala pedig Sárának élete száz huszonhét esztendõ. [Ezek] Sára életének esztendei.
01O	23	2	És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa õt.
01O	23	3	Felkele azután Ábrahám az õ halottja elõl, és szóla a Khéth fiainak, mondván:
01O	23	4	Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok nékem temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat én elõlem.
01O	23	5	Felelének pedig a Khéth fiai Ábrahámnak, mondván õnéki:
01O	23	6	Hallgass meg minket uram: Istentõl való fejedelem vagy te mi közöttünk, a mi temetõhelyeink közûl a mely legtisztességesebb, abba temesd el a te halottadat, közûlünk senki sem tiltja meg tõled az õ temetõhelyét, hogy eltemethesd a te halottadat.
01O	23	7	És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek népe elõtt, a Khéth fiai elõtt.
01O	23	8	És szóla õ velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat én elõlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én érettem Efron elõtt, Czohár fia elõtt.
01O	23	9	Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az õ mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való örökségûl.
01O	23	10	Efron pedig ûl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus, Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek vala az õ városának kapuján, mondván:
01O	23	11	Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezõt néked adom, s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt néked, temesd el halottadat.
01O	23	12	És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe elõtt.
01O	23	13	És szóla Efronhoz a föld népének hallatára, mondván: Ha mégis meghallgatnál engem! megadom a mezõnek árát, fogadd el tõlem; [azután] eltemetem ott az én halottamat.
01O	23	14	És felele Efron Ábrahámnak, mondván néki:
01O	23	15	Uram! hallgass meg engemet; négyszáz ezüst siklusos föld, micsoda az én köztem és te közötted? Csak temesd el a te halottadat.
01O	23	16	Engede azért Ábrahám Efronnak és odamérte Ábrahám Efronnak az ezüstöt, a melyet mondott vala a Khéth fiainak hallatára; kalmároknál kelendõ négyszáz ezüst siklust.
01O	23	17	Így lett Efronnak Makpelában levõ mezeje, mely Mamré átellenében van, a mezõ a benne levõ barlanggal, és minden a mezõben levõ fa az egész határban köröskörûl
01O	23	18	Ábrahámnak birtoka, a Khéth fiainak, mind azoknak szeme elõtt, a kik az õ városának kapuján bemennek vala.
01O	23	19	Azután eltemeté Ábrahám az õ feleségét Sárát a Makpelá mezejének barlangjába Mamréval szemben. Ez Hebron a Kanaán földén.
01O	23	20	Így erõsítteték meg a mezõ és a benne lévõ barlang Ábrahámnak temetésre való örökségûl a Khéth fiaitól.
01O	24	1	Ábrahám pedig vén élemedett [ember] vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot.
01O	24	2	Monda azért Ábrahám az õ háza öregebb szolgájának, a ki õnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!
01O	24	3	Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kik között lakom.
01O	24	4	Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és [onnan] vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.
01O	24	5	Monda pedig õnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljõni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?
01O	24	6	Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.
01O	24	7	Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földérõl, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az õ Angyalát te elõtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.
01O	24	8	Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljõni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.
01O	24	9	Veté azért a szolga az õ kezét az õ urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felõl.
01O	24	10	És võn a szolga tíz tevét az õ urának tevéi közûl, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az õ kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.
01O	24	11	És megpihenteté a tevéket a városon kivûl egy kútfõnél, este felé, mikor a [leányok] vizet meríteni járnak.
01O	24	12	És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém [még] ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.
01O	24	13	Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijõnek vizet meríteni.
01O	24	14	Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sõt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és errõl ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.
01O	24	15	És lõn, minekelõtte elvégezte volna a beszédet, ímé jõ vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.
01O	24	16	A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szûz, és férfi még nem ismeré õt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.
01O	24	17	Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl.
01O	24	18	Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az õ kezére, és inni ada néki.
01O	24	19	És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.
01O	24	20	És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az õ tevéinek.
01O	24	21	Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az õ útját, vagy nem.
01O	24	22	És lõn, mikor a tevék már eleget ittak, elévõn az ember egy aranyfüggõt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.
01O	24	23	És monda: Kinek a leánya [vagy] te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?
01O	24	24	Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, a kit õ Nákhornak szûlt.
01O	24	25	Azt is mondá: Szalma is, abrak is bõven van minálunk, és hálásra való hely is van.
01O	24	26	Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.
01O	24	27	És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az õ irgalmasságát és hûségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.
01O	24	28	Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az õ anyja házában, a mint ezek [történtek].
01O	24	29	Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.
01O	24	30	Mert mikor látta a függõt, és a pereczeket az õ húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: Így szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.
01O	24	31	És monda: Jõjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.
01O	24	32	Beméne azért a férfiú a házhoz, õ pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az õ lábai megmosására és az emberek lábainak, kik õ vele valának.
01O	24	33	És enni valót tevének eleibe, de õ monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.
01O	24	34	Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.
01O	24	35	Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.
01O	24	36	És Sára az én uramnak felesége fiat szûlt az én uramnak, az õ vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.
01O	24	37	Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kiknek földjén én lakom.
01O	24	38	Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy [onnan] végy feleséget az én fiamnak.
01O	24	39	Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljõni?
01O	24	40	Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe elõtt jártam, elbocsátja az õ angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közûl, és az én atyám házából.
01O	24	41	Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.
01O	24	42	Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:
01O	24	43	Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl,
01O	24	44	És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.
01O	24	45	Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijõ vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.
01O	24	46	Õ pedig sietett és leereszté az õ vedrét és monda: Igyál, sõt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.
01O	24	47	És megkérdezém õt és mondék: Ki leánya vagy? õ pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szûlt vala õnéki. Ekkor a függõt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.
01O	24	48	Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az õ fiának [feleségûl.]
01O	24	49	Most azért, ha szeretettel és hûséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.
01O	24	50	És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.
01O	24	51	Ímé elõtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.
01O	24	52	És lõn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr elõtt.
01O	24	53	És hoza elõ a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az õ bátyjának is és az õ anyjának.
01O	24	54	Evének azután és ivának, õ és a férfiak, a kik õ vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.
01O	24	55	Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.
01O	24	56	A [szolga pedig] monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.
01O	24	57	Mondának akkor: Hívjuk elõ a leányt, és kérdjük meg õt.
01O	24	58	Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.
01O	24	59	Elbocsáták azért Rebekát, az õ húgokat, és az õ dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az õ embereit.
01O	24	60	És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az õ ellenségeinek kapuját.
01O	24	61	És felkele Rebeka és az õ szolgálóleányai, és felûlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.
01O	24	62	Izsák pedig visszajõ vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.
01O	24	63	És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezõre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jõnek.
01O	24	64	Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevérõl.
01O	24	65	És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezõn elõnkbe jõ? A szolga pedig monda: Az én uram õ. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.
01O	24	66	Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.
01O	24	67	Izsák pedig bevivé [Rebekát] Sárának az õ anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lõn néki felesége és szereté õt. S megvigasztalódék Izsák az õ anyja [halála] után.
01O	25	1	Ábrahám pedig ismét võn magának feleséget, kinek neve Ketúráh vala.
01O	25	2	És az szûlé néki Zimránt, Joksánt, Médánt, Midiánt, Isbákot és Suakhot.
01O	25	3	Joksán pedig nemzé Sébát, és Dédánt. Dédánnak pedig fiai valának: Assurim, Letúsim és Leummim.
01O	25	4	S Midiánnak fiai: Éfah, Éfer, Hánok, Abida és Eldaah: Mind ezek Ketúráhnak fiai.
01O	25	5	Valamije pedig Ábrahámnak vala, mindazt Izsáknak adta vala.
01O	25	6	Az ágyasok fiainak pedig, a kik Ábraháméi valának, ada Ábrahám ajándékokat, és elküldé azokat az õ fia mellõl, Izsák mellõl még éltében napkelet felé, napkeleti tartományba.
01O	25	7	S ezek Ábrahám élete esztendeinek napjai, melyeket élt: száz hetvenöt esztendõ.
01O	25	8	És kimúlék és meghala Ábrahám, jó vénségben, öregen és betelve az [élettel], és takaríttaték az õ népéhez.
01O	25	9	És eltemeték õt Izsák és Ismáel az õ fiai a Makpelá barlangjában, Efronnak, a Khitteus Czohár fiának mezejében, mely Mamré átellenében van.
01O	25	10	Abban a mezõben, melyet Ábrahám a Khéth fiaitól vett vala: ott temettetett el Ábrahám és az õ felesége Sára.
01O	25	11	Lõn pedig Ábrahám halála után, megáldá Isten az õ fiát Izsákot; Izsák pedig lakozék a Lakhai Rói forrásánál.
01O	25	12	Ezek pedig Ábrahám fiának Ismáelnek nemzetségei, a kit az Égyiptombeli Hágár a Sára szolgálója szûlt vala Ábrahámnak.
01O	25	13	Ezek az Ismáel fiainak nevei, nevök s nemzetségök szerint: Ismáelnek elsõszülötte Nebájót, azután Kédar, Adbeél és Mibszám.
01O	25	14	És Misma, Dúmah és Massza.
01O	25	15	Hadar, Théma, Jetúr, Náfis és Kedmah.
01O	25	16	Ezek az Ismáel fiai, és ezek azoknak nevei udvaraikban, falvaikban; tizenkét fejedelem az õ nemzetségök szerint.
01O	25	17	Ezek pedig az Ismáel életének esztendei: száz harminczkét esztendõ. És kimúlék és meghala, és takaríttaték az õ népéhez.
01O	25	18	Lakoztak pedig Havilától fogva Súrig, a mely Égyiptom átellenében van, a merre Assiriába mennek. Minden atyjafiával szemben esett az õ [lakása].
01O	25	19	Ezek pedig Izsáknak az Ábrahám fiának nemzetségei: Ábrahám nemzé Izsákot.
01O	25	20	Izsák pedig negyven esztendõs vala, a mikor feleségûl vette Rebekát a Siriából való Bethuélnek leányát, Mésopotámiából, a Siriából való Lábánnak húgát.
01O	25	21	És könyörge Izsák az Úrnak az õ feleségéért, mivelhogy magtalan vala, és az Úr meghallgatá õt: és teherbe esék Rebeka, az õ felesége.
01O	25	22	Tusakodnak vala pedig a fiak az õ méhében. Akkor monda: Ha így van, miért vagyok én így? Elméne azért, hogy megkérdezze az Urat.
01O	25	23	És monda az Úr õnéki: Két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsõdbõl, egyik nép a másik népnél erõsebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.
01O	25	24	És betelének az õ szülésének napjai, és ímé kettõsök valának az õ méhében.
01O	25	25	És kijöve az elsõ; vereses vala, mindenestõl szõrös, mint egy lazsnak; azért nevezék nevét Ézsaúnak.
01O	25	26	Azután kijöve az õ atyjafia, kezével Ézsaú sarkába fogódzva; azért nevezék nevét Jákóbnak. Izsák pedig hatvan esztendõs vala, a mikor ezek születének.
01O	25	27	És felnevekedének a gyermekek, és Ézsaú vadászathoz értõ mezei ember vala; Jákób pedig szelíd ember, sátorban lakozó.
01O	25	28	Szereti vala azért Izsák Ézsaút, mert szájaíze szerint vala a vad; Rebeka pedig szereti vala Jákóbot.
01O	25	29	Jákób egyszer valami fõzeléket fõze, és Ézsaú megjövén elfáradva a mezõrõl,
01O	25	30	Monda Ézsaú Jákóbnak: Engedd, hogy ehessem a veres ételbõl, mert fáradt vagyok. Ezért nevezék nevét Edomnak.
01O	25	31	Jákób pedig monda: Add el hát nékem azonnal a te elsõszülöttségedet.
01O	25	32	És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsõszülöttségem?
01O	25	33	És monda Jákób: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküvék néki és eladá az õ elsõszülöttségét Jákóbnak.
01O	25	34	S akkor Jákób ada Ézsaúnak kenyeret, és fõtt lencsét, és evék és ivék, és felkele és elméne. Így veté meg Ézsaú az elsõszülöttséget.
01O	26	1	Lõn pedig éhség az országban, amaz elsõ éhség után, mely Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok királyához Gérárba.
01O	26	2	Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta vala: Ne menj alá Égyiptomba! lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked.
01O	26	3	Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerõsítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak.
01O	26	4	És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;
01O	26	5	Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.
01O	26	6	Lakozék azért Izsák Gérárban.
01O	26	7	És mikor annak a helynek lakosai az õ felesége felõl kérdezõsködének, azt mondja vala: én húgom õ. Mert fél vala azt mondani: én feleségem; [gondolván:] nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú õ.
01O	26	8	És lõn idõ multával, hogy Abimélek a Filiszteusok királya kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával az õ feleségével.
01O	26	9	Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: Ímé bizony feleséged õ; hogyan mondhattad [tehát:] húgom õ!? És monda neki Izsák: Mert azt gondolám, netalán még meg kell halnom miatta.
01O	26	10	És monda Abimélek: Miért mívelted ezt mi velünk? Kevésbe múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közûl, és bûnt hoztál volna mi reánk.
01O	26	11	Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek, ezt mondván: A ki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal meg kell halnia.
01O	26	12	És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendõben száz annyia, mert megáldá õt az Úr.
01O	26	13	És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lõn.
01O	26	14	És vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a Filiszteusok.
01O	26	15	És mindazokat a kútakat, melyeket az õ atyjának szolgái Ábrahámnak az õ atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel.
01O	26	16	És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közûlünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál.
01O	26	17	Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék.
01O	26	18	És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az õ atyjának Ábrahámnak idejében, de a melyeket Ábrahám holta után behánytak vala a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket adott vala azoknak az õ atyja.
01O	26	19	Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élõ víznek forrására akadának ott.
01O	26	20	Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala õ vele.
01O	26	21	Más kútat is ásának s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé.
01O	26	22	És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk, és szaporodhatunk a földön.
01O	26	23	Felméne pedig onnan Beérsebába.
01O	26	24	És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért.
01O	26	25	Oltárt építe azért ott, és segítségûl hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az õ sátorát; Izsák szolgái pedig kútat ásának ottan.
01O	26	26	Abimélek pedig elméne õ hozzá Gérárból és Akhuzzáth az õ barátja, meg Pikhól az õ hadvezére.
01O	26	27	És monda nékik Izsák: Miért jöttetek én hozzám, holott gyûlöltök engem s elûztetek magatok közûl?
01O	26	28	Õk pedig mondák: Látván láttuk, hogy az Úr van te veled, és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és kössünk frigyet teveled,
01O	26	29	Hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi sem bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az Úr áldott embere vagy.
01O	26	30	Akkor vendégséget szerze nékik és evének és ivának.
01O	26	31	Reggel pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és elbocsátá õket Izsák, és elmenének õ tõle békességgel.
01O	26	32	Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt hozának néki a kút felõl, melyet ástak vala; és mondának néki: Találtunk vizet.
01O	26	33	S elnevezé azt Sibáhnak: Azokáért annak a városnak neve Beérseba mind e mai napig.
01O	26	34	És mikor Ézsaú negyven esztendõs vala, feleségûl vevé Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon leányát.
01O	26	35	És õk valának Izsáknak és Rebekának lelke keserûsége.
01O	27	1	És lõn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki: Fiam; és ez monda néki: Imhol vagyok.
01O	27	2	És monda: Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom napját.
01O	27	3	Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezõre, és vadászsz énnékem vadat.
01O	27	4	És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelõtte meghalok.
01O	27	5	Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az õ fiának Ézsaúnak monda; s a mint elméne Ézsaú a mezõre, hogy vadat vadászszon és hozzon:
01O	27	6	Szóla Rebeka Jákóbnak az õ fiának mondván: Ímé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván:
01O	27	7	Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr elõtt, minekelõtte meghalok.
01O	27	8	Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked.
01O	27	9	Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint õ szereti.
01O	27	10	Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelõtte meghal.
01O	27	11	Jákób pedig monda Rebekának az õ anyjának: Ímé az én bátyám Ézsaú szõrös ember, én pedig sima vagyok.
01O	27	12	Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek elõtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.
01O	27	13	És monda néki az õ anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.
01O	27	14	Elméne azért, és elhozá, és vivé az õ anyjának; és az õ anyja ételt készíte, a mint szereti vala az õ atyja.
01O	27	15	És vevé Rebeka az õ nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek õ nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az õ kisebbik fiát.
01O	27	16	A kecskegödölyék bõrével pedig beborítá az õ kezeit, és nyakának simaságát.
01O	27	17	És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az õ fiának kezébe.
01O	27	18	És beméne az õ atyjához és monda: Atyám! és az monda: Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam?
01O	27	19	Monda Jákób az õ atyjának: Én [vagyok] Ézsaú a te elsõszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, ûlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.
01O	27	20	És monda Izsák az õ fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az Úr, a te Istened hozta elõmbe.
01O	27	21	És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?
01O	27	22	Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az õ atyjához, a ki megtapogatván õt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
01O	27	23	És nem ismeré meg õt, mivelhogy kezei szõrösek valának mint Ézsaúnak az õ bátyjának kezei; annakokáért megáldá õt.
01O	27	24	És monda: Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.
01O	27	25	Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és oda vivé, és evék; bort is vive néki és ivék.
01O	27	26	Akkor monda néki Izsák az õ atyja: Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.
01O	27	27	Oda méne azért, és megcsókolá õt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá õt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezõnek illatja, a melyet megáldott az Úr.
01O	27	28	Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségébõl, és gabonának és bornak bõségét.
01O	27	29	Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg elõtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg elõtted a te anyádnak fiai. Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.
01O	27	30	És lõn a mint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az õ atyjának Izsáknak színe elõl; az õ bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából.
01O	27	31	És készíte õ is ételt, s vivé az õ atyja elé, és mondá az õ atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az õ fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.
01O	27	32	És monda néki az õ atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsõszülött fiad Ézsaú.
01O	27	33	Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, a ki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenbõl ettem minekelõtte te megjöttél, és megáldottam õt, és áldott is lészen.
01O	27	34	A mint hallotta vala Ézsaú az õ atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám.
01O	27	35	Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és õ vevé el a te áldásodat.
01O	27	36	Az pedig monda: Nem méltán hívják-é õt Jákóbnak? mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsõszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást?
01O	27	37	Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem õt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is õt láttam el; mit míveljek azért immár veled fiam?
01O	27	38	Monda Ézsaú az õ atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-é néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala.
01O	27	39	Felele azért Izsák az õ atyja, és monda néki: Ímé kövér földön lesz lakásod, és [részed lesz] az ég harmatjából onnan felûl;
01O	27	40	És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, a mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.
01O	27	41	Gyûlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a melylyel megáldotta vala õt az õ atyja, és monda Ézsaú az õ szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és [akkor] megölöm az én öcsémet Jákóbot.
01O	27	42	Mikor pedig hírûl vivék Rebekának, az õ nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az õ kisebbik fiát Jákóbot, és monda néki: Ímé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged.
01O	27	43	Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba,
01O	27	44	És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik;
01O	27	45	Míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged: miért fosztatnám meg mindkettõtöktõl egy napon?
01O	27	46	Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közûl vesz feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közûl valók; minek nékem az élet?
01O	28	1	Elõhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá õt, és megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közûl.
01O	28	2	Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Bethuélnek a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád bátyjának leányai közûl.
01O	28	3	A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;
01O	28	4	És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.
01O	28	5	Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mésopotámiába Lábánhoz a Siriabeli Bethuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.
01O	28	6	És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta õt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közûl;
01O	28	7	És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mésopotámiába;
01O	28	8	És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak az õ atyjának:
01O	28	9	Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségûl vevé még az õ feleségeihez Ismáelnek az Ábrahám fiának leányát Mahaláthot, Nebajóthnak húgát.
01O	28	10	Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.
01O	28	11	És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és võn egyet annak a helynek kövei közûl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.
01O	28	12	És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.
01O	28	13	És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én [vagyok] az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.
01O	28	14	És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
01O	28	15	És ímé én veled [vagyok], hogy megõrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.
01O	28	16	Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.
01O	28	17	Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.
01O	28	18	És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;
01O	28	19	És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az elõtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.
01O	28	20	És fogadást tõn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megõriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételûl kenyeret s öltözetûl ruhát adánd nékem;
01O	28	21	És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem;
01O	28	22	És ez a kõ, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.
01O	29	1	Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.
01O	29	2	És látá, hogy ímé egy kút van a mezõben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kõ vala:
01O	29	3	Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverõdik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.
01O	29	4	És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.
01O	29	5	És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.
01O	29	6	Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az õ leánya Rákhel ímhol jõ a juhokkal.
01O	29	7	És monda [Jákób:] Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.
01O	29	8	Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verõdik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.
01O	29	9	Még beszélget vala velõk, mikor megérkezék Rákhel az õ atyja juhaival, melyeket legeltet vala.
01O	29	10	S lõn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az õ anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait.
01O	29	11	És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.
01O	29	12	S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy õ az õ atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az õ atyjának.
01O	29	13	És lõn mikor Lábán Jákóbnak, az õ húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá õt, és bevivé az õ házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.
01O	29	14	És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,
01O	29	15	És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?
01O	29	16	Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.
01O	29	17	Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetû és szép tekintetû vala.
01O	29	18	Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.
01O	29	19	És monda Lábán: Jobb néked adnom õt, hogysem másnak adjam õt, maradj én nálam.
01O	29	20	Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala õt.
01O	29	21	És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én idõm kitelt, hadd menjek be hozzá.
01O	29	22	És begyûjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.
01O	29	23	Estve pedig vevé az õ leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne õ hozzá.
01O	29	24	És Lábán az õ szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az õ leányának Leának.
01O	29	25	És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?
01O	29	26	Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik elõtt.
01O	29	27	Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.
01O	29	28	Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az õ leányát feleségûl.
01O	29	29	És adá Lábán az õ leányának Rákhelnek, az õ szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.
01O	29	30	És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála õ nála még más hét esztendeig.
01O	29	31	És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.
01O	29	32	Fogada azért Lea az õ méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.
01O	29	33	Azután ismét teherbe esék és szûle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.
01O	29	34	És megint teherbe esék és szûle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szûltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.
01O	29	35	És ismét teherbe esék, és fiat szûle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszûnék a szûléstõl.
01O	30	1	És látá Rákhel, hogy õ nem szûle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az õ nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.
01O	30	2	Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten [vagyok-é] én, ki megtagadta tõled a méhnek gyümölcsét.
01O	30	3	És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szûljön az én térdeimen, és én is megépüljek õ általa.
01O	30	4	Adá tehát néki az õ szolgálóját Bilhát feleségûl, és beméne ahhoz Jákób.
01O	30	5	És teherbe esék Bilha és szûle Jákóbnak fiat.
01O	30	6	És monda Rákhel: Ítélt felõlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.
01O	30	7	Ismét fogada az õ méhében, és szûle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak.
01O	30	8	És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és gyõztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.
01O	30	9	Látván pedig Lea hogy õ megszûnt a szûléstõl, vevé az õ szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségûl.
01O	30	10	És szûle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak.
01O	30	11	És monda Lea: Szerencsére! és nevezé nevét Gádnak!
01O	30	12	És szûle Zilpa, Lea szolgálója, más fiat is Jákóbnak.
01O	30	13	És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.
01O	30	14	És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezõn mandragóra-bogyókat s vivé azokat az õ anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.
01O	30	15	Az pedig monda néki: Talán keveselled, hogy elvetted tõlem az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tõlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.
01O	30	16	Mikor Jákób este a mezõrõl jöve, eleibe méne Lea, és monda: Én hozzám jõjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért; és nála hála azon éjszaka.
01O	30	17	És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az õ méhében és szûle Jákóbnak ötödik fiat.
01O	30	18	És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat, a miért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezé nevét Izsakhárnak.
01O	30	19	És ismét fogada az õ méhében Lea, és szûle hatodik fiat Jákóbnak.
01O	30	20	És monda Lea: Megajándékozott az Isten engem jó ajándékkal; most már velem lakik az én férjem, mert hat fiat szûltem néki, és nevezé nevét Zebulonnak.
01O	30	21	Annakutána szûle leányt, és nevezé nevét Dínának.
01O	30	22	Megemlékezék pedig az Isten Rákhelrõl; és meghallgatá õt az Isten és megnyitá az õ méhét.
01O	30	23	És fogada méhében, és szûle fiat, s monda: Elvevé Isten az én gyalázatomat.
01O	30	24	És nevezé nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez az Úr nékem más fiat is.
01O	30	25	És lõn, a mint szûlte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.
01O	30	26	Add meg nékem az én feleségeimet és magzatimat, a kikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat, a melylyel szolgáltalak téged.
01O	30	27	És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid elõtt! Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.
01O	30	28	És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.
01O	30	29	Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam a te jószágod.
01O	30	30	Mert a mi kevesed vala én elõttem, sokra szaporodott, és megáldott az Úr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?
01O	30	31	És monda [Lábán:] Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne adj nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és õrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:
01O	30	32	Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közûlök, és minden fekete bárányt a juhok közûl, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közûl, s legyen [ez] az én bérem.
01O	30	33	S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi elõtted lesz, becsületességemrõl ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.
01O	30	34	És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.
01O	30	35	Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben valami fehérség vala, és minden feketét a juhok közûl, és adá az õ fiainak keze alá.
01O	30	36	És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.
01O	30	37	És võn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszõket, és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszõk fehére.
01O	30	38	És a vesszõket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.
01O	30	39	És a juhok a vesszõk elõtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.
01O	30	40	Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arczczal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.
01O	30	41	És lõn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a vesszõket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy a vesszõket látva foganjanak.
01O	30	42	De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lõnek a satnyák, a java pedig Jákóbé.
01O	30	43	És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala néki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.
01O	31	1	És meghallá a Lábán fiainak beszédét, kik ezt mondják vala: Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákób; és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot.
01O	31	2	És látá Jákób a Lábán orczáját, hogy ímé nem olyan õ hozzá mint annakelõtte.
01O	31	3	Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek.
01O	31	4	Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és Leát a mezõre az õ nyájához.
01O	31	5	És monda nékik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennekelõtte; de az én atyám Istene velem volt.
01O	31	6	Ti pedig tudjátok, hogy teljes erõm szerint szolgáltam atyátokat.
01O	31	7	De atyátok engem megcsalt s tízszer is megváltoztatta béremet; mindazáltal az Isten nem engedte, hogy nékem kárt tehessen.
01O	31	8	Mikor azt mondotta: A pettyegetettek legyenek a te béred, a juhok mind pettyegetetteket ellenek vala. Ha azt mondotta: A csíkos lábúak legyenek a te béred, a juhok mind csíkos lábúakat ellenek vala.
01O	31	9	Így vette el Isten atyátok jószágát és nékem adta.
01O	31	10	Mert lõn a juhok foganásának idejekor, szemeimet felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák.
01O	31	11	Akkor monda nékem az Isten Angyala álomban: Jákób. És felelék: Ímhol vagyok.
01O	31	12	És õ monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam, a mit veled Lábán cselekeszik vala.
01O	31	13	Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földrõl, és térj vissza szülõföldedre.
01O	31	14	És felele Rákhel és Lea, és mondának néki: Vajjon vagyon-é még nékünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában?
01O	31	15	Avagy nem úgy tartott-é minket mint idegeneket? midõn minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette.
01O	31	16	Mert mind ez a gazdagság, melyet Isten vett el a mi atyánktól, miénk és a mi fiainké. Most azért valamit néked az Isten mondott, [azt] cselekedjed.
01O	31	17	Felkele tehát Jákób, és feltevé gyermekeit és feleségeit a tevékre;
01O	31	18	És elvivé minden nyáját, és minden keresményét, melyet keresett vala; minden jószágát, melyet szerzett vala Mésopotámiában, hogy elmenjen az õ atyjához Izsákhoz Kanaán földére.
01O	31	19	Lábán pedig elment vala juhait nyírni; azonközben ellopá Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának.
01O	31	20	Jákób pedig meglopá a Siriabeli Lábánnak szívét, mivelhogy nem adá tudtára, hogy szökni akar.
01O	31	21	Megszökék tehát mindenestõl, és felkelvén, általméne a folyóvízen, és Gileád hegye felé tarta.
01O	31	22	És mikor harmad napra megmondák Lábánnak, hogy Jákób elszökött;
01O	31	23	Maga mellé vévén az õ rokonait, hét napi járó földig ûzé õket; és eléré a Gileád hegyén.
01O	31	24	Isten pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel álomban, és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
01O	31	25	Mikor eléré Lábán Jákóbot, s Jákób a hegyen voná fel sátorát; Lábán is a Gileád hegyén voná fel az õ rokonaival egybe.
01O	31	26	És monda Lábán Jákóbnak: Mit cselekedtél, hogy megloptad szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert foglyokként vitted el?
01O	31	27	Miért futottál el titkon, s loptál meg engem? miért nem jelentetted nékem, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekszóval, dob- és hegedûszóval?
01O	31	28	És nem engedted meg, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat. Ez egyszer bolondul cselekedtél.
01O	31	29	Volna erõm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de a ti atyátok Istene tegnap éjszaka megszólíta engem, ezt mondván: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
01O	31	30	Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy nagy kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az én isteneimet?
01O	31	31	Felelvén pedig Jákób, monda Lábánnak: Mert féltem, mert gondolom vala, hogy talán elveszed a te leányaidat én tõlem erõvel.
01O	31	32	A kinél pedig megtalálod a te isteneidet, ne éljen [az]. Atyánkfiai elõtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem tudja vala Jákób, hogy Rákhel lopta el azokat.
01O	31	33	Beméne tehát Lábán Jákób sátorába, és Lea sátorába, és a két szolgáló sátorába, és nem találá meg; akkor kiméne Lea sátorából, és méne a Rákhel sátorába.
01O	31	34	Rákhel pedig vette vala a házi bálványokat, és tette vala azokat egy tevének a nyergébe, és rájok ûle; Lábán pedig felhányá az egész sátort, és nem találta vala meg [azokat.]
01O	31	35	Akkor monda az õ atyjának: Ne haragudjék az én uram, hogy fel nem kelhetek elõtted, mert asszonyok baja van rajtam. Keresé tehát, de nem találá a házi bálványokat.
01O	31	36	Jákób pedig haragra gerjede s feddõdék Lábánnal. Megszólala Jákób és monda Lábánnak: Mi a vétkem, és mi a bûnöm, hogy üldözõbe vettél?
01O	31	37	Bezzeg minden holmimat felhánytad, mit találtál a magad házi holmija közûl valót? add elõ itt az én rokonaim és a te rokonaid elõtt, hogy tegyenek ítéletet kettõnk között.
01O	31	38	Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg.
01O	31	39	A mit a [vad] megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tõlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is.
01O	31	40	Úgy voltam hogy nappal a hõség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtõl.
01O	31	41	Immár húsz esztendeje hogy házadnál vagyok; tizennégy esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért; te pedig béremet tízszer is megváltoztattad.
01O	31	42	Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem, [de] megtekintette Isten az én nyomorúságomat és kezeim munkáját, és megfeddett [téged] tegnap éjjel.
01O	31	43	Felele pedig Lábán és monda Jákóbnak: A leányok én leányaim és a fiak én fiaim, és a nyáj az én nyájam, s valamit látsz mind az enyim, de mit tehetek ma ezeknek az én leányaimnak, vagy az õ magzatjaiknak, a kiket szûltek?
01O	31	44	Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy az légyen bizonyságul közöttem és közötted.
01O	31	45	És võn Jákób egy követ, és felemelé azt emlékoszlopul.
01O	31	46	És monda Jákób az õ atyjafiainak: Szedjetek köveket! És gyûjtének köveket, és csinálának rakást; és evének ott a rakáson.
01O	31	47	És nevezé azt Lábán Jegár-Sahaduthának, Jákób pedig nevezé Gálhédnek.
01O	31	48	És mondja vala Lábán: E rakás bizonyság ma, közöttem és közötted, azért nevezék Gálhédnek.
01O	31	49	És Miczpának, mivelhogy mondá: Az Úr legyen vigyázó közöttem és te közötted, a mikor egymástól elválunk.
01O	31	50	Ha az én leányaimat nyomorgatándod, és ha az én leányaimon kivûl több feleséget veéndesz, senki sincs ugyan velünk; de meglásd: Isten a bizonyság én közöttem és te közötted.
01O	31	51	És monda Lábán Jákóbnak: Ímé e rakás kõ és ímé ez emlékoszlop, a melyet raktam én közöttem és te közötted,
01O	31	52	Bizonyság legyen e rakás kõ, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kõ mellett te hozzád, sem te nem jössz át én hozzám e rakás kõ, és ez emlékoszlop mellett gonosz végre.
01O	31	53	Az Ábrahám Istene, és a Nákhor Istene, és az õ atyjok Istene tegyenek ítéletet közöttünk: És megesküvék Jákób az õ atyjának Izsáknak félelmére.
01O	31	54	Akkor Jákób áldozatot öle ott a hegyen, és vendégségbe hívá az õ rokonait. És vendégeskedtek vala, s meghálának a hegyen.
01O	31	55	Reggel pedig felkele Lábán és megcsókolá fiait és leányait és megáldá õket. Azután elméne Lábán, és visszatére az õ helyére.
01O	32	1	Jákób tovább méne az õ útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai.
01O	32	2	És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.
01O	32	3	Azután külde Jákób követeket maga elõtt Ézsaúhoz az õ bátyjához, Széir földébe, Edóm mezõségébe,
01O	32	4	És parancsola azoknak mondván: Így szóljatok az én uramnak Ézsaúnak: Ezt mondja a te szolgád Jákób: Lábánnál tartózkodtam és idõztem mind ekkorig.
01O	32	5	Vannak pedig nékem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid elõtt.
01O	32	6	És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván: Elmentünk vala a te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elõdbe, és négyszáz férfi van vele.
01O	32	7	Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá.
01O	32	8	És monda: Ha eljön Ézsaú az egyik seregre, és azt levágja, a hátramaradt sereg megszabadul.
01O	32	9	És monda Jákób: Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled:
01O	32	10	Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden te hûségednél, a melyeket a te szolgáddal cselekedtél; mert csak pálczámmal mentem vala által ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem.
01O	32	11	Szabadíts meg, kérlek, engem az én bátyám kezébõl, Ézsaú kezébõl; mert félek õ tõle, hogy rajtam üt és levág engem, az anyát a fiakkal egybe.
01O	32	12	Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.
01O	32	13	És ott hála azon éjjel: és választa abból, a mi kezénél vala, ajándékot Ézsaúnak az õ bátyjának:
01O	32	14	Kétszáz kecskét, és húsz bakot; kétszáz juhot, és húsz kost;
01O	32	15	Harmincz szoptatós tevét s azok fiait; negyven tehenet, és tíz tulkot: húsz nõstény szamarat, és tíz szamár vemhet.
01O	32	16	És szolgái kezébe adá, minden nyájat külön-külön, és monda az õ szolgáinak: Menjetek el én elõttem, és közt hagyjatok nyáj és nyáj között.
01O	32	17	És parancsola az elsõnek, mondván: Ha az én bátyám Ézsaú elõtalál és megkérdez téged, mondván: Ki embere vagy? Hová mégy? És kiéi ezek elõtted?
01O	32	18	Akkor azt mondjad: Szolgádé Jákóbé; ajándék az, a melyet küld az én uramnak Ézsaúnak, és ímé õ maga is [jön] utánunk.
01O	32	19	Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval szóljatok Ézsaúnak, mikor vele találkoztok.
01O	32	20	Ezt is mondjátok: Ímé Jákób a te szolgád utánunk [jõ]; mert így gondolkodik vala: Megengesztelem õt az ajándékkal, mely elõttem megy, és azután leszek szembe vele, talán kedves lesz személyem elõtte.
01O	32	21	Elõlméne tehát az ajándék; õ pedig azon éjjel a seregnél hála.
01O	32	22	Felkele pedig õ azon éjszaka és vevé két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és általméne a Jabbók révén.
01O	32	23	Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala.
01O	32	24	Jákób pedig egyedûl marada és tusakodik vala õ vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.
01O	32	25	Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erõt, megilleté csípõjének forgócsontját, és kiméne helyébõl Jákób csípõjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.
01O	32	26	És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda [Jákób]: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.
01O	32	27	És monda néki: Mi a te neved? És õ monda: Jákób.
01O	32	28	Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és gyõztél.
01O	32	29	És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá õt ott.
01O	32	30	Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színrõl színre, és megszabadult az én lelkem.
01O	32	31	És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, õ pedig sántít vala csípõjére.
01O	32	32	Azért nem eszik Izráel fiai a csípõ forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivelhogy illetve vala Jákób csípõje forgócsontjának inahúsa.
01O	33	1	Jákób pedig felemelé szemeit és látá, hogy ímé Ézsaú jõ vala, és négyszáz férfiú õ vele; megosztá azért a gyermekeket Lea mellé, Rákhel mellé, és két szolgálója mellé.
01O	33	2	És elõreállítá a szolgálókat és azok gyermekeit, ezek után Leát és az õ gyermekeit, Rákhelt pedig és Józsefet leghátul.
01O	33	3	Maga pedig elõttök megy vala, és hétszer hajtá meg magát a földig, a míg bátyjához juta.
01O	33	4	Ézsaú pedig eleibe futamodék és megölelé õt, nyakába borúla, s megcsókolá õt, és sírának.
01O	33	5	És felemelé szemeit s látá az asszonyokat és a gyermekeket, és monda: Kicsodák ezek teveled? Õ pedig monda: A gyermekek, kikkel Isten megajándékozta a te szolgádat.
01O	33	6	És közelítének a szolgálók, õk és gyermekeik és meghajták magokat.
01O	33	7	Elérkezék Lea is az õ gyermekeivel, és meghajták magokat; utoljára érkezék József és Rákhel, és õk is meghajták magokat.
01O	33	8	És monda [Ézsaú:] Mire való ez az egész sereg, melyet elõltalálék? És felele: Hogy kedvet találjak az én uram szemei elõtt.
01O	33	9	És monda Ézsaú: Van nekem elég, jó öcsém, legyen tiéd, a mi a tiéd.
01O	33	10	Monda pedig Jákób: Ne úgy, kérlek, hanem ha kedvet találtam szemeid elõtt, fogadd el ajándékomat az én kezembõl; mert a te orczádat úgy néztem, mintha az Isten orczáját látnám, és te kegyesen fogadál engem.
01O	33	11	Vedd el kérlek az én ajándékomat, melyet hoztam néked, mivelhogy az Isten kegyelmesen cselekedett én velem, és mindenem van nékem. És unszolá õt, és elvevé.
01O	33	12	És monda: Induljunk, menjünk el, és én elõtted megyek.
01O	33	13	Felele néki [Jákób]: Az én uram jól tudja, hogy e gyermekek gyengék, és hogy szoptatós juhokkal és barmokkal vagyok körûl, a melyeket ha csak egy napig zaklatnak is, a nyájak mind elhullanak.
01O	33	14	Menjen el azért az én uram az õ szolgája elõtt, én is elballagok lassan, a jószág lépése szerint, a mely elõttem van, és a gyermekek lépése szerint, míg eljutok az én uramhoz Széirbe.
01O	33	15	És monda Ézsaú: Hadd rendeljek melléd néhányat a nép közûl, mely velem van. S ez monda: Minek az? csak kedvet találjak az én uram szemei elõtt.
01O	33	16	Visszatére tehát Ézsaú még az nap az õ útján Széir felé.
01O	33	17	Jákób pedig méne Szukkóthba és építe magának házat, barmainak pedig hajlékokat csinála, s azért nevezé a hely nevét Szukkóthnak.
01O	33	18	Annakutána minden bántás nélkül méne Jákób Mésopotámiából jövet Sekhem városába, mely vala a Kanaán földén, és letelepedék a város elõtt.
01O	33	19	És megvevé a mezõnek azt a részét, a hol sátorát felvonta vala, Khámornak a Sekhem atyjának fiaitól száz pénzen.
01O	33	20	És oltárt állíta ott, és nevezé azt [ily névvel:] Isten, Izráel Istene.
01O	34	1	Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak szûlt vala, hogy meglátogassa annak a földnek leányait.
01O	34	2	És meglátá õt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá õt, és vele hála és erõszakot tesz vala rajta.
01O	34	3	És ragaszkodék az õ lelke Dínához a Jákób leányához, és megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak.
01O	34	4	Szóla pedig Sekhem Khámornak az õ atyjának, mondván: Vedd nékem feleségûl ezt a leányt.
01O	34	5	És meghallá Jákób, hogy megszeplõsítette Dínát, az õ leányát, fiai pedig a mezõn valának a barommal, azért veszteg marada Jákób, míg azok megjövének.
01O	34	6	És kiméne Khámor, Sekhem atyja Jákóbhoz, hogy szóljon vele.
01O	34	7	Mikor Jákób fiai megjövének a mezõrõl és meghallák a [dolgot,] elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni.
01O	34	8	És szóla nékik Khámor, mondván: Az én fiam Sekhem, lelkébõl szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségûl.
01O	34	9	És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat adjátok nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak,
01O	34	10	És lakjatok velünk; a föld elõttetek van, lakjátok, s kereskedjetek rajta és bírjátok azt.
01O	34	11	Sekhem is monda a [Dína] atyjának és az õ bátyjainak: Hadd találjak kedvet elõttetek, és valamit mondotok nékem, megadom.